Cím: 2750 Nagykőrös, Arany J. u. 23.
Telefonszám: 06-20-669-4844
E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Bemutatkozás

Intézményünk a Nagykőrösi Szakmai Egység három otthonának egyik tagintézménye, 12 fő leány részére nyújt teljes körű ellátást. Lakásotthonunk Nagykőrös szívében, a városközponthoz közel található. Az otthon udvara parkosított, az épület régi polgári családi ház. Az otthonban családias körülmények között négy lakószoba áll a gyermekek rendelkezésére, valamint társalgó, ebédlő, melyet közösségi foglalkozások, kézműves délutánok keretében az évszaknak megfelelően, illetve ünnepekkor a gyerekek saját maguk díszítenek fel, saját ötleteik, elképzelésük szerint.
Lakásotthonunkban mindent megtalálsz, amire a mindennapi életedben szükséged lehet. Tartalmas programokat szervezünk, kézműves foglalkozásokkal, kirándulásokkal, városnéző sétákkal és a városi programokon való részvétellel tesszük színesebbé a napjaidat. 
A szobák berendezésénél figyelembe vesszük a gyermekek kívánságait, igyekszünk veletek együtt otthonossá, szebbé tenni azt. Reméljük, hogy a lányokban is barátokra találsz majd.
Iskolába nálunk is kell járnod, igyekszünk megkeresni a számodra legmegfelelőbbet. A délutáni tanulásban pedagógus segít, s próbálunk mindent megtenni azért, hogy valóban jól érezd magadat közöttünk.
Étkezőnkben is kellemes környezet vár, ahol mindig meleg étellel várunk az iskolából haza. Ha van kedved és tehetséged, szívesen főzőcskézhetsz is a konyhában. Ebben segítenek majd neked a gyermekfelügyelők. A díszítésnél is számítunk a segítségedre.
Hatalmas, parkosított füves udvarunk van, ahol kosárlabda pálya is található.
Faliújságunkon a gyermekekről készített fényképek és okleveleik találhatók.
Lakásotthonunk a Te otthonod is. Szeretnénk, ha jól éreznéd magadat minálunk. Problémáiddal, bizalommal fordulhatsz a nevelőkhöz, ők mindig szeretettel és figyelemmel fordulnak feléd.

Weboldalunkon sütiket használunk

A pmgyk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.